Az Alcsútdobozi Arborétum a fővárostól körülbelül 40 kilométerre, Székesfehérvár és Tata között, a csodás Csaplári-erdőben helyezkedik el. A kastély parkja több mint 40 hektáros, számtalan növényritkaságot találunk benne.

Az arborétum növényzete a 19. századi növénytelepítés eredményeként egy 540 fajból álló fás növénygyűjtemény. Legidősebb példányai között platánok, török mogyorók, tulipánok, vasfák, vérbükkök, mocsárciprusok, jegenyefenyők, és japánakácok találhatók, de értékes a hárs, – juhar-, tölgy- és gesztenye-fajok gyűjteménye is.

József nádor által építetett pompás klasszicista kastélyból mára csak a timpanonos főhomlokzata emlékeztet. A kastély Pollach Mihály tervei alapján épült, Magyarország egyik legnagyobb klasszicista kastélya volt. Az angolpark mintájára kialakított kertet schönbrunni Tost Károlly tervezte. Az egykori istállóból kialakított kápolna ma is áll, ezt 1880-ban Storno Ferenc tervei alapján neoromán stílusban építették át. Épségben megmaradtak a régi angolpark részei, a Babaház, a Gloriette és a Medveház. A pálmaháznak sajnos már csak a maradványai láthatók.

Az arborétum minden évszakban csodás, de van két fő esemény amikor érdemes ellátogatni. Az egyik a Hóvirágünnep márciusban a másik a Szentjánosbogár rajzás júliusban.

Hóvirágünnep idején egy külön ösvényen sétálhatunk hóvirág mezők közepette. Ennyi hóvirágot egy helyen ritkán látni. A Szenjánosbogár rajzáshoz is külön útvonal vezet. Ennél az eseménynél idöszakonként vezetőt is kapunk, csoportosan lehet csodálni az éjszakában rajzó apró csillagként világító szentjános bogarakat.

Itt megnézheted az Alcsúti Arborétum honlapját

Ajánlott bejegyzések